SCROLL DOWN FOR ENGLISH VERSION!

(HU)

Azt eddig is tudtuk, hogy örmény barátaink nem vetik meg az alkoholt, sőt saját bőrünkön is tapasztaltuk eddigi útjaink során. Szinte minden úti sztori úgy kezdődik, hogy “amikor megálltunk ott és meg kellett innunk egy pohár vodkát a helyiekkel”, de ez arrafelé teljesen természetes úgy reggel kilenckor, mint éjjel háromkor. Sőt, az a furcsa (vagy gyanús), ha valaki nemet mond a barátságos felkérésre, miszerint “toljká szto grám, brátán”.

Úgy tűnik, hogy lehet a levegőben valami, ugyanis a National Geographic jelentése szerint ezt a remek időtöltést már évezredekkel ezelőtt is gyakorolták, ugyanis nemrég az örmény Areni falu melletti ásatások helyszinén, egy barlangban megtalálták a világ legrégebbi szőlőprését, kvázi borászatát.

Érdekes, hogy mennyire szembeötlő a mai napig a helyi borkultúra, azon a környéken ugyanis egymást érik az útmenti, házibort “forgalmazó” standok. Eddig ódzkodtunk a koszos PET palackokban árult furcsa szinű folyadékoktól, de legközelebb istenuccse veszünk egy üveggel, hátha minket is tartósit.

A hirhez kapcsolódik, hogy nemrég ugyanitt találták meg a világ legrégebi bőrcipőjét is, melyet “megdöbbentően modern” jelzővel illettek a tudósok és cipőszakértők.

Akit érdekelnek a bronzkori playboy kellékei, nem is kell, hogy nagy kitérőt tegyen, ugyanis a lelőhely nem messze található Areni falutól, melyet a Kaukázus Rali utolsó napján mi is érintünk.

Ne felejtsük el, hogy innen nem messze található az “örmény Stonehenge”, amit volt szerencsénk idén meglátogatni. Elképesztő, mennyi érdekes dolog van csak erre az egy napra!

# # # # #

(EN)

It seems like ancient Armenians liked alcohol as much as today’s descendants. We experienced the Armenian drinking culture various times during our previous trips (oh, dozens of stories start with ‘when we stopped at this place and got a shot of vodka’) but as National Geographic reported they equally enjoyed wine thousands of years ago.

Luckily, the route of the Caucasian Challenge leads very close to the cave where they found these clay artefacts and also the ‘astonishingly modern‘ oldest shoe in the World!

So if you’re interested you don’t need to make a big detour, since it’s on the route of the Caucasian Challenge.

Just pop in (it’s near Armeni village) to have a look at the items of the copper age playboy on the way to Yerevan on the last day of the trip.

And it’s not far from the ‘Armenian Stonehendge’ we visited this year. So many interesting things to see in just one day!

SCROLL DOWN FOR ENGLISH!

(HU)

A ködös és esős reggel nem kimondottan kipihenten talál, de ki lenne kipihent egy egész éjszakás alkudozás, majd több órás zötykölődés és végül 3 óra alvás után.

Az idő nem akar javulni, ahogy elindulunk.

Miután egy autóval kevesebb lett, elhatároztuk, hogy a tavat megkerülve Vardenizen keresztül elmegyünk Gorisig, onnan ketten megyünk tovább Stepanakertbe a rövid útvonalon, ketten pedig lemennek taxival Kapanba előkésziteni a terepet. Igy is tettünk, Gorisban szétpakoltuk kicsit az autót és Ákossal (Team L&L’s egyik fele) elindultunk a Pajeroval Karabahba, mig Szabolcs és Zoli eltaxizott egy Ladával Kapanba.

Erről az útról nincsenek maradandó élményeink (képeket a többi blogból lopok eredet megjelöléssel), hacsak az nem, hogy egy kék Moszkvicsos majdnem belénk rongyolt egy kanyarban, amit az épeszű sebesség kétszeresével igyekezett bevenni lejtőn lefelé, de megúsztuk.

Egész normális időben értünk a szállásunkra, a jó öreg Hotel Yerevanba, ahol az újoncok megcsodálhatták az orosz tulajdonos gáláns méretezését, ugyanis a szobákat inkább lakásnak kellene hivniuk. A modern berendezés nagyon rendben van, de hogy miért kell egy mosdónak (é: egy mosdó kagylónak) 20 négyzetméteres helyiség…? Mindenesetre az első félórát mindenki vinnyogva fényképezte végig.

A balzsamos este a 200 méterre lévő étteremben talált minket, ahol azt játszottuk, hgy olyanokat kértünk, amiről fogalmunk nem volt, hogy micsoda. Kivéve egy pizzát. A kaják be is jöttek, bár volt, amit elcseréltünk és volt olyan is, ami kávékiöntőben érkezett és Zsülien névre hallgatott.

Néhány sör és pici vodka után behullottunk az igen méretes ágyainkba…

# # # # #

(EN)

I woke up really tired on a foggy / rainy morning… my tiredness was obvious after an all night negotiaiton at the border then hours of rolling in the back of the Rocky then 3 hours of sleep.

Apparently the weather didn’t plan to get better when we strated.

Since we had one car less we decided to push till Goris by getting around the lake towards Vardeniz and split. 2 of us go to Stepanakert to meet the teams and 2 others go directly to Kapan to get ready for our arrival the next day. So we unloaded some stuff which Szabolcs and Zoli took with them to Kapan, caught a taxi and they left. Me and Akos were driving to Stepanakert on the easy road while the others tested their vehicles in the mountains.

Nothing special happened, really (I even need to steal some photos from the other blos.).. apart from the fact that we almost died when a crazy Moskvitch driver tried to take a road bend (downhill) with double the speed the car could handle – but we stayed alive.

We got to the hotel pretty early. Good old Hotel Yerevan in Stepanakert… the newbies of the Caucasian Challenge admired the generosity of the Russian owner who dedicated enormous space to the rooms which could easily be called apartments. The modern enteriour was nice but why the heck do they allocate 20 square meters for a single wash basin…?

Anyhow, the first 30 minutes were about “come, look at this” and making photos of the crazy hotel (Why the hell is that I cannot find any when I need one?).

The evening was gentle and we spent our time in the neighbouring garden restaurant playing the funny game of ordering exclusively dishes we didn’t understand at all. I mean the menu. But as usual we got nice food although didn’”t really know which one we ordered and a dish (actually teo) arrived in a coffee pot – call Julien.

A couple of beers a tiny little vodka and we got back to the hotel for checking emails and have a good sleep in our supersized beds.

SCROLL DOWN FOR ENGLISH!

(HU)

Miután a csapatok úgy-ahogy kiheverték a tbilisi megrázkódtatásokat, melyeket az éjszaka és a velejáró együtthatók (úgy is, mint vodka, sör, bárok) okoztak, és elköltötték reggelijüket a szállónk kifelyezetten kellemes teraszán, nekivágtak a városnak, hogy első körben megtalálják az örmény határ felé vezető utat. Ez táblák hiján nem is olyan egyszerű feladat.

Ha már megvan az út, különösebb megrázkódtatások nélkül le lehet jutni a határhoz egész normális aszfalt úton, ahol az ember ismét úgy érzi, kicsit elszakad Európától (és persze az oda igen igyekvő Grúziától). Ezt elsősorban a határátlépés papirmunkáján érezhetjük. Az a szerencsés, aki nem vezet, 10 perc alatt végezhet (hacsak nem egy pimasz iráni csoport van előtte a vizumos bódénál), de aki a saját nevén viszi be az autót az országba, az bizony 2-3 órát papirok hurcolásával és aláirogatással tölthet.

Minden kellemetlenség elmúlik egyszer és kárpótol minket a Debed-kanyon fenséges látványa, melyet csak itt-ott ronditanak el a szerintünk szánt szándékkal oda telepitett rettenetes, füstokádó gyárak. Amelyik nem okád fütöt, az egy szétroható félben lévő rozsdahalom.

A Haghpat monostor szinte kötelező megtekintése után egy kellemes kis hegyi csapás várt a versenyzőkre, akik ezen az úton másztak fel 2000 méter magasra, hogy onnan már le sem ereszkedve érjenek el a 2000 méter magasan fekvő Sevan tóhoz.

A szervezői Mazda (illetve annak vezetője) papirozási problémákba ütközött az örmény határon, ezért 5-6 órányi huzavona után hagyhatta csak el a határt úgy, hogy az autót ott kellett hagynia letétben. Miután az L&L’s csapat egyik tagja is a Mazdával utazott (ők a kocsijukat technikai okokból hagyták a határon – továbbra sem akart hűlni a motor, ami az örmény hegyvidéken nem jelent jót), igy ketten zsúfolódtak be a lengyel nászutasok 2 üléses Daihatsu Rockyjának hátuljába extra csomagként a potom 4 órás útra ami a táborhelyig várt rájuk. Reggel 6-ra oda is értek – zuhogó esőben.

Az eső sokakat elriasztott a táborozástól, ők a szomszédos luxusszállóban hajtották álomra fejüket, mig a versenykategória bátor harcosai, a szervezők és még néhány elvetemült csapat az esőben sátorozott az egyébiránt nagyon romantikus és nyugodt tóparton az ott lakó rákhalászok társaságában.

A reggel némileg jobb időt hozott, igy biztunk benne, hogy nem tengelyig érő sárban kell végighajtanunk a Sotk-hágótól a karabahi fővárosig… a rákhalászok gondoskodtak arról is, hogy időben keljünk, ugyanis reggel fél hétkor már motoros fűrésszel apritottak egy méretes fatörzset.

A Magnum R. csapat Landcruiseréről annyi hir jött, hogy javitják, ha minden igaz, hamarosan készen is lesznek és jönnek utánunk ezerrel. Úgy legyen!

_______________________________________________________

(EN)

After recovering from yesterday’s bar hopping in downtown Tbilisi and had their breakfast at the absolutely relaying terrase of our hotel the teams started to move out and as a first challenge, fing their way out of town towards the Armenian border.

This is not an easy task in a town without any useful sign showing the directions to Armenia.

Once on the road it’s an easy drive on relatively good quality asphalt to the border but at that point we feel leaving Europe again (and definitely Georgia, which is eager to join the EU). The lucky team member not driving can get through the whole process in 10 minutes (unless meeting with a pushy Iranian group at the visa booth) but the driver who officially enters the country with a car can face a 2-3 hour paperwork nightmare with queuing and banking and signin a million papers.

But all these inconveniencies will disappear while finally we drive through the beautiful Debed canyon… just try to ignore the ugly and piping factory buildings which were planted there by enviromentally ignorant soviet engineers.

After visiting the ‘must see’ Haghpat monastery teams start climbing upwards on a mountain pass and not stopping before they reach 2000 meters, the altitude of today’s campsite at Lake Sevan.

One of the organizers’ vehicle, the Mazda (a.k.a Mountain Whale) had some problems at the border… or to be precise the driver of the car had. To make the long story short, he had to leave the car at the border as a deposit and could leave the border after 5-6 hours of waiting and doing virtually nothing. The savires were the Polish team again, despite the fats that they were driving a short, 2-seater Daihatsu rocky they put 2 guys in the bac (on the luggage) for an amazing 4 hour-ride which they only could survive by drinking some strange Greek brandy they found in the car previously.

And they got to the campsite by 6AM when they strated to pitch a tent in the rain.

The rain alienated most of the teams from the camping and they chose the alternative accommodation, a luxury hotel not far from the campsite. Only the teams in the competition category, the organizers and the Polish couple stayed for the night at the otherwise very romantic and super-relax beach of the lake.

The weather turned a bit better for the morning so we were hoping we didn’t need to do the daily stage to the Karabakh capital in deep mud from the Sotk pass…

All we know abou the Land Cruiser of the Magnum R team is that they finally repair their car so as soon as the mechanics finish they rush after the teams and reach us in Stepanakert.

So let it be!

SCROLL DOWN FOR ENGLISH!

(HU)

A tegnapi kemény nap után nem kellett korán kelni, amire szüksége is volt a fáradt legénységnek. A mai táv könnyú és laza, kétszázvalahány kilométer mindössze Ambrolauriból Tbiliszibe. Közben megállunk Goriban megnézni Sztálin elvtárs szülőházát és a szerény múzeumot, melyet neki emeltek, mindezt persze a Sztálin sugárúton.

A városvezetés júniusban megdöbbentő hirtelenséggel az éj leple alatt távolitotta el a városháza előtt évtizedek óta álló 6 méter magas Sztálin szobrot, igy erről az idei versenyzők már lemaradtak, de igy is érdekes hely ez a Gori.

Volt, akiknek nem sikerült Goriba jutniuk – a Magnum R Team Land Cruiserébe csúnyán beleszállt egy helyi vállalkozó jobbkormányos Tranzit gépjárművével.

Igy a csapat órákat töltött egy kisváros rendőrőrsén, ahol felvették a jegyzőkönyvet (2 óra) majd lefénymásolták 2 példányban (3 óra). A helyi egyezményes jelekkel (zsebek kiforditása) jelezte, hogy neki ugyan egy fillérje sincs, hogy a kárt kifizesse (Grúziában nincs kötelező biztositás rendszer), majd elvitték a járművet egy helyi szerelőhöz, ahol biznak benne, hogy a megfelelő évjáratú LC-hez lesz egy hátsó hid, ami kicsit elgörbült az ütközés következtében. A csapat sértetlen és jól van, bár érthetően kissé bosszús. A lengyel Awanturnik nászutas csapat, amely eddig végig segitett minden rászoruló csapatnakvelük maradt, hogy szükség esetén segitsenek nekik.

Tbilisiben egy pompás hotel fogadta a csapatokat, mire a 2-es szervező autóval begördültünk (mi is vártunk egy kicsit a baleset után), már több tucatnyi sör volt a kerti asztalokon és a legtöbben az esti Tbilisi felfedezésére készültek.

Tbilisi jó hely, remek éttermek, kiváló bárok vannak és valahogy igen poztiv hangulat lengi be az egész várost.

Az este sokak számára kimeritő volt. Mindig mondjuk, ne keverjük a csacsát a sörrel…

===============================================

(EN)

After yesterday’s tough day we did not need to wake up early and we really needed the rest badly. Today’s driving distance is only twohundered-someting kilometers on good roads. We stop en route to see the house where Stalin was born in Gori, the giant museum they erected for him – obviously on the Stalin Avenue.

The city administration has suddenly removed the 6 meter high Stalin statue – which has been standind there for decades – overnight, literally. So this year’s participant had no chance to see the giant statue but there’s still a lot of interesting things to see in Gori (including other Stalin statues).

Some did not make it to Gori –  Magnum R Team’s Land Cruiser was hit by a local man driving a RHD Ford Transit. Nobody was hurt in the accident but the LC’s rear axle was badly damaged and it has to be trailered to the nearest mechanic. The Transit driver however showed with international signs (showing his empty pockets) that he cannot pay for the damage but soon he was convinced by local authorities to help the Toyota team out otherwise he’s in trouble. Let’s hope they find the right part or a solution how to proceed.

The team spent several hours atthe police station of a small town while they got the rport done (2 hours) and made some photocopies (another 3 hours). The Polish honeymoon team Awanturnik joined in case they need help – them like they helped many others in the previous days.

We had a fabulous hillside hotel in Tbilisi and by the time Pace Car 2 arrived (we also spent some time with the Magnum team to try to help them) the garden bar’s glass tables had tough time holding dozens of beer bottles. Most of the teams were ready to explore the evening and night in this wonderful capital. It has a lot to offer and not just in amazing food and drinks.

Not surprisingly, some of the guys had some problems the next morning… well, we always said not to mix beer with chacha…

SCROLL DOWN FOR ENGLISH!

(HU)

Batumit magunk mögött hagyva nekivágtunk Adzsária pompás zöld heyeinek, majd egy hágó megmászása után két lehetőség között választhattak a csapatok: elindulnak a Borjomi-Khargauli nemzeti park felé, ahol csodálatos környezetben újabb hágót megmászva közelitik meg Kutaisit, vagy kerülővel ugyan, de hegymászás nélkül támadnak kelet felől. Természetesen a csapatok jórésze a nehéz terep ellenére is előbbit választotta és a kutaisi hotelben az útvonal és a táj iránt lelkendező  csapatokat találtunk.

Holtfáradtan ugyan, de elfogyasztottuk jól megérdemelt és tengernyi vacsoránkat, majd lélekben készültünk a másnapi újabb hegyi szakaszra.

Másnap reggel szereztünk egy új hűtőt az immár Istanbul óta hűtőviz melegedési problémákkal küzdő és csak a nyomunkban járó L&L’s csapatnak, motorosunk pedig sikeresen meghegeszttette a nemzeti parkban eltört hátsó rugós tagot, és dolgunk végeztével nekiláttunk az etapnak.

A Kutaisi – Jvari út nem okozott fejtörést a jó minőségű aszfalt út miatt, Jvari fölött sokan megnézték a világ legmagasabb beton völgyzáró gátját, majd szépen másztunk fel a Magas-Kaukázus hegyei felé.

Az előző napok esői után az idő jóra, sőt csodálatosra fordult, így a két utolsó nap hegyi szakaszai igazán nagy élményt adtak mindenkinek. A fülig poros brigádok viszonylag korán befutottak az Észak-Svaneti régióban található mestiai szálláshelyre, ahol a tavalyi megabuli helyszinén, a vendégház melletti kocsmában kóstolhattak bele a svaneti konyha remekeibe és persze a helyi csacsát is tesztelni kellett. Akiben még volt erő, átment a folyó másik oldalán épp zajló világzenei fesztiválra… igazán szürreális élmény ezen a helyen. Nem meglepő módon a brigád jó része ismét négykor került ágyba, hétkor pedig kelni kellett, hiszen komoly offroad szakasz várt a csapatokra, 10-12 órás hegymenettel.

Egy kiadós reggeli után – vendéglátóink nem fukarkodnak errefelé az élelemadaggal – útra keltünk, az pedig külön megható volt milyen kedvességgel fogadtak és búcsúztattak minket. Köszönjük szépen újra, Tea Kakhiani!

A Zsigulis Beerteam csapat sokak szerint megőrült, az itiner javaslata ellenére keresztül vágtak árkon-bokron, tökön-paszulyon, olyan helyeken, ahol a helyiek is csak fogták a fejüket és félreérthetetlen módon adták tudtukra: “ne menjetek ezzel az autóval arra”. Ennek ellenére ma megint egy hibátlan feladatlapot adtak le. Komoly társaság, megszállott versenyszellemmel, jelenleg ők vezetik a versenyt.

Motoros Tomi hegesztése is kiválónak bizonyul, rendithetetlenül falja a kilométereket hallatlan lelkesedéssel.

A kimeritő szakasz után lassan érkeznek be a csapatok Ambrolauriba, Racha régió egyik nagyobb városába – hegyes-völgyes ez is, híres borvidék, innen származik Sztálin kedves vörösbora is.

Holnap végre tiszta nap, és kultúr program, megyünk Tbiliszibe, az egyik legizgalmasabb fővárosba, ahol eddig jártunk.

(EN)

Leaving Batumi behind, we headed the beautiful green mountains of Adjaria and after climbing up and down a mountain pass we had 2 choices: we head the Borjomi-Kharagauli National Park (on challenging rocky paths) and climb another pass or take a big detour but drive on – more or less – asphalt to Kutaisi.

Obviously most of the teams decided to take the more difficult route and get fantastic vistas as a reward. The Park is really an amazing place between the mountains of the Lesser Caucasus. Everyone had a great story and was overwhelmed with the mountain experience.

We were dead tired again but had a great dinner of fantastic local dishes and went to sleep to get ready for the second mountain stage tomorrow.

Next morning we got a new radiator for the L&L’s team who kept on following us and wanted to give up again but we convinced them  - again – not to do so. They had overheating problems all the way from Istanbul even though they spent a lot of money on mechanics.

Our biker man, Thomas got his broken spring welded in the morning so he was also ready for the road.

The Kutaisi – Jvari road was the warm up, an easy drive on good quality asphalt. Most of the teams had a look at the World’s highest concrete water dam near Jvari and started to slowly climb up to the higher Caucasus.

After the rain of the previous days the weather turned good, actually awesome, so we could see the amazing landscape in its true glory. Teams covered with dust finished the daily stage relatively early and showed up at the Ushba Guest House (or rather in the restaurant) from around 4 PM. Not much time needed to start tasting the fresh made Svaneti dishes and obviously the locally made and strong chacha.

Those who did not have enough for the day got to the other side of the river to listen to some bands of the world music festival held near a local hotel… pretty surreal experience at this place. Not surprisingly the majority of the people reached their bed at around 4AM. This wouldn’t have been a problem if the next day is not a serious mountain stage with 12-13 hours driving time.

After a filling breakfast (locals do take breakfast seriously) we said good bye to our hosts were ready to leave this wonderful little place. Thank you Mestia, than you Tea Kakhiani!

Most of the people who met the Beer Team en route (frankly, most of us too) thought they’re completely crazy to hit that road with their 20+ Lada despite the road book saying do not try this with a 2WD vehicle. But they did and they kept on moving across streams, rocks, mud and whatever was in their way… they were local celebrities and had to pose for photo shooting with locals who also shaked their heads ‘don’t go there with your car’. The road is virtually not used by anyone, especially not small city cars.

Despite all this, they were at the finish 5 hours before the deadline and handed over a perfectly filled out day sheet.

After this exhausting stage the teams start filling up the hotel in Ambrolauri, the biggest town in Racha region. This is a fine hilly area with lots of vineyards, actually Stalin’s favourite wine, the Khvanchkara is produced here.

Another fine day tomorrow, nice weather expected and an easy drive to Tbilisi, one of the most exciting cities we’ve visited recently.