Délelőtt 11 óra körül a hiányzó csaptok is megérkeztek Akhaltsikhébe és elkezdődött a tanakodás, hogy merre induljon el a mezőny. A hivatalos versenyútvonal többekben aggodalmakat keltett, hiszen néhány hete azokon a területeken még harcok dúltak. A szervezők telefonáltak a helyi kapcsolattartóknak és a kapott információk alapján megszületett a döntés: az adjariai szakaszt kihagyva, másik, gyorsabb és jobb minőségű úton mennek a napi végcél, Jvari felé, hogy még világosban odaérjenek. Sajnáljuk az adjariai szakaszt, mert nagyon szép és kifejezetten terepjárókra optimalizált, de ennyi áldozatot hoznunk kellett.
Két csapat, a virtualtourist.com nemzetközi mezőnye és a norvég Polar Bears ezt a verziót sem vállalták be, előbbi Tbilisibe ment közvetlenül (kivéve Laurel-t, a 24 éves, semmitől meg nem rettenő amerikai könyvelő lányt, akit érthetően nagyon érdekeltek az orosz katonák és tankok), a norvég csapat pedig Vardzia barlangvárosa felé vették az irányt, ők később Kutaisiban csatlakoztak a mezőnyhöz.
Az aggodalom alaptalan volt, a maradék csapatok sem vérmes orosz katonákkal, sem rettenetes rablókkal nem találkoztak út közben. A háborúnak nyoma sem volt az abház határhoz közel eső területen sem, mindössze néhány tankot és egy-két kiégett szállítójárművet láttunk. Sokkal nagyobb problémát jelentettek a hihetetlen mennyiségben felbukkanó tehenek és egyéb haszonállatok, amelyek állandó veszélyt jelentettek a versenyzőkre, hiszen a legváratlanabb helyeken álltak vagy feküdtek, kanyarokban, kivilágítatlan alagutakban, stb.
A szállás elég extrém helyen, egy hatalmas völgyzáró gát festői környezetében található, egy felújított szocreál gosztinyica. Tökéletesen megfelelt nekünk. A szinte teljesen elhagyott faluban a szállás mellett ugyan volt egy orosz katonai tábor, de legkevésbé a Kaukázus Rali résztvevőinek jelenléte érdekelte őket. Gyaníthatóan csak azt várták, mikor rendelik már haza őket.
Miután a szálló étterme zárva volt, ismét Karcsi szakács kreativitásának köszönhetően ettek a csapatok. A last minute megrendelt menü a szálló mellett bográcsan készült csirkepaprikás volt.
===============================================================
Day 11: Georgians, Russians… so what the heck is going on?
Akhaltsikhe, Georgia, to Potcho Etseri, Georgia
The planned route for this day would have brought the teams through some absolutely beautiful areas of Southern Georgia, along rough dirt roads of Adjaria and across remote areas. Unfortunately, recent fighting in certain areas made the route unsafe, especially since a late start waiting for the teams who had to spend the night in Kars meant participants would be driving through some of those areas after dark. After some phone calls to local contacts of the organizers, it was decided that the teams would follow a somewhat longer but much easier route towards Potcho Etseri near the Abhazian border.
The news made some teams apprehensive about the trip into northern Georgia up towards the Russian border. This journey was to take three days, eventually ending in the town of Tbilisi to the east. Team virtualtourist.com went directly to Tbilisi, and team Polar Bears remained in Akhaltsikhe, sightseeing and carousing with locals; they intended to join the rest of the teams the next night in Kutaisi.
The teams that did venture north met no trouble. No road bandits popped out of the nowhere demanding payment, and no Russian soldiers pestered the teams. In fact, aside from a few burned out tanks, the teams saw few signs of war. In fact, random cows standing it the road were the day’s biggest problem – especially when encountered in unlit tunnels!
Teams spent the night in what was once a socialist-era hotel, now a refurbished still basic hostel. The spot was jammed between a giant dam and a camp full of Russian soldiers. The local restaurant was closed, so Karcsi once again whipped up a wonderful meal, though it wasn’t ready until 1 AM.
Leave a Reply