Caucasian Challenge

Tizenkettedik nap – A Kaukázus megmutatja igazi arcát / Day 11: the real face of the Caucasus

Reggel nem kevés meglepettséget okozott, és még a szigorú orosz katonákat is mosolyra fakasztotta Thomas, a német kontingens, aki úgy döntött, hogy egy 2006-os VB focilabdát (amiből ilyen célokra több százat hozott magával) ajándékoz az oroszoknak. Előrángatta a kaszárnyából kapitányt, majd „Play football not war” felkiáltással átadta neki a bőrt. A marcona kapitány először meg sem akarta fogni azt, hiszen lehet, hogy valami robbanószerkezet, de aztán rájött, hogy ennek kicsi az esélye.
A fiúk azóta is azon gondolkodtak, hogy kik lehettek ezek az elvetemültek ott az Isten háta mögött, akik labdát osztogatnak.

A mai napon a Kaukázus megmutatta oroszlánkörmeit. A gyengélkedő autók még gyengébbek lettek, de a jól felkészített terepjárók is tréninget tarthattak. A Jvari-Kutaisi 340 kilométeres szakaszt (akik eljutottak a 2640 m-en fekvő Zagor-hágóig) a versenyzők kb. 15, a túrázók kb. 18 óra alatt tették meg. Embertelen utak, sártenger, a folyó által lerombolt csapások sziklák és szakadékok várták a bátor utazókat.

A táj lenyűgöző, ötezer meter körüli hegyek havas csúcsokkal, kartávolságra található gleccserek, elképesztő természeti formációk és tündéri, középkori falvak fogadták azokat, akik ezt az útvonalat választották.

A 73-as rajtszámú Lada Samara komoly üzemanyagellátási gondokkal küzdött, nem bírta az emelkedőket, így ők Mestiában aludtak, majd miután megjavíttatták az autójukat a Kutaisi szállást kihagyva Tbilisibe indultak.

A 21-es számú Ezüstnyíl differenciálműve ment szét, ezért Jvari felé Kutaisiben hagyták egy szervizben, csakúgy, mint a sárga (tulajdonosa szerint beltéri sztálin mellszobor-) színű Moszkvicsot. A két autó utasai különböző terepjárókba ültek át ideiglenesen.

Az utak minősége a sofőrt fizikailag és szellemileg is komolyan igénybe vették. Több helyen teljesen elmosta az eső utáni áradás vagy betemette egy földcsuszamlás. Hol az útra gurult sziklákon kellett átmászni, hol mély sártengeren átkelni. A csapatoknak még így is szerencséje volt, hogy az elmúlt 3 napban nem volt komolyabb eső, mert előfordulhatott volna, hogy az út teljesen járhatatlanná válik, vagy rosszabb esetben napokra ott ragadnak a hegyekben…

Az utolsó csapatok hajnali fél 3 körül értek a Kutaisi vendégházba, ahol a házigazda még ebben az időpontban is vacsorával és házi borral várta őket.

=================================================================

Day 11: The real face of the Caucasus

Before facing the day’s extreme off-road challenge over the 2640-meter Zagor pass through the region’s high, glacier-filled mountains, a surprise peacekeeping effort by Thomas, a German participant, brought everyone’s spirits up a notch. Thomas had brought along a hundred 2006 World Championship footballs to give away during the challenge. This morning, he bravely entered the Russian solders’ camp, asking for their captain. Handing over the ball to the shocked officer, Thomas said “make football, not war”. The soldiers are probably still wondering what exactly happened that morning.

The day’s route passed among 5000 meter mountains and lovely medieval villages, and followed rough, washed-out roads. Vehicles climbed over rocks, through mudslides, and around fallen trees, and the teams took on average 18 hours to complete the day’s 340-kilometer journey. While the scenery was beyond description, lots of mechanical problems made it hard to see.

Broken differentials and severe fuel problems forced two teams to leave their cars in the shop for the day. Team 73 ‘The Last Day’ drove straight to Tbilisi the next day, while members of Team 21 “Silver Arrow” tagged along with other teams who were driving 4WD vehicles, picking up their car a few days later.

The night was spend in a lovely hotel in Kutaisi – the host greeted the exhausted teams with a hot meal and home-made wine. The last car didn’t arrive until 2:30 am – a very long day indeed.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *