Caucasian Challenge

Mestia – Tkibuli: a 01-es csapat esete a hegyi láppal

Az történt hogy Bamako-t többször megjárt csapatunk (plusz Timi az Autósfórum.hu harcias szerkesztője) a hágó előtt párszáz méterrel ki akart kerülni az úton egy nagy kövekkel “ékesített” részt. Volt ott jobbra egy szimpatikus füves kerülő, benne egy nyom. Miután rutinból el is akadtunk, beraktuk a gépet négykerék-felező-diffizárba és kijöttünk – volna. Ekkor derült ki hogy amibe belementünk az egy zsombékos méter mély tőzegláp szerű lapály.
Nem szaporítom a szót: beragadtunk. És most jön a szép része. Mögöttünk csak a Kübelwagen jött, ők nem tudtak segíteni. Térerő nem volt. Előrementek, hátha találnak hálózatot és tudnak szólni G’Robiék Unimogjának – mert az látszott hogy itt csak nagyon komoly erőgép segíthet.
Mi vártunk, ástunk, tízkörömmel téptük a zsombékot hasztalan – és nem jött arra senki 5 órán keresztül.
Amikor már kissé idegesek lettünk jött egy ember lovon. Közölte -fél óra alatt- hogy ide nagy gép
kell. Kibökte hogy neki van egy és idehozza, majd elügetett. Még másfél órát nem jött senki, majd jött egy UAZ-os család. Kihúzni nem tudtak, már esteledett és bitang hideg kezdett lenni. 2700 méteren nem tréfa az éjszaka. Megbeszéltük hogy visszavisznek Ushguliba, majd reggel nekiugrunk a feladatnak újra. Mivel sötét volt és öt fok ez remek ötlet volt. Be is cuccoltunk heten az UAZ-ba, elindultunk lefelé. Egyszercsak jött szembe a felmentősereg, egy szebb napokat látott GAZ 69-es, a volánnál a lovas emberrel. Megköszöntük az UAZ-osok segitségét és felkapaszkodtunk a GAZ platójára. Ott szörföztünk ezúttal hegynek fel, egy szakadt deszkába kapaszkodva, irgalmatlan hidegben. Annyira szürreális helyzet volt hogy már csak röhögni tudtunk. De azt tiszta szívből.
A többi tulajdonképpen rutinmunka. Drótkötél felakaszt, rém felpörget, Pajero kint. Az erő vele volt.
Visszavackolódtunk és röpke hat és fél óra múlva már lent is voltunk a legközelebbi városban, Kutaisiben egy szállodában. Ittunk egy korty vodkát és bezuhantunk az ágyba.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *