Caucasian Challenge

Elindultunk / We`re off

Augusztus 28-án reggel 8 órakor a budapesti Memento Parkból elindult a II. Kaukázus Rali. A futamot Anahit Tovmassian, Örményország bécsi nagykövetségének képviselője indította el.

A rajtnál reggel felsorakozó magyar és külföldi csapatok mellett idén több nevező problémákkal küzdött, így a rajtra nem ért oda A Triboli elnevezésű frankfurti csapat, illetve a Rabbits és a G’Roby csapatok sem, akik később csatlakoznak. Az első, mostari estén már régi ismerősként köszöntötte egymást több brigád egy Öreg Híd melletti kiskocsmában, és osztotta meg egymással tapasztalatait.

Megtudtuk, hogy a 88-as rajtszámú Roncsbrigád Moszkvicsa (járművéhez méltóan igen alacsony költségvetésű csapat) gyakorlatilag alig iszik benzint, és az üres csomagtartóval, és hivatalos iratok nélkül útnak induló kétszemélyes csapatban (a tervezett 3. tag vakbelét az indulás előtti napon vették ki Szegeden, így ő csak Tbilisziben csatlakozik majd) komolyan veszik a munkamegosztást: míg Spirk József – jelenleg az egyetlen vezetni tudó csapattag – az előre fokozatokat tudja kapcsolni, Karcsi a kaukázusi veterán a hátramenetet váltja és útközben tartja a váltókart, hogy sebességben maradjon az autó.

A bordó kombi Ladával induló XXL csapat már a rajt után 100 kilométerrel szerelni volt kénytelen, ki kellett cserélni a jármű kipufogóját, karburátorát és még számos alkatrészt.

A frankfurti Thomas Danuch idén barátnőjével, és egy nyugdíjas korú, narancssárga Kübelwagennel vágott neki az útnak, de már az első horvátországi kilométereken problémájuk támadt: kifogyott a benzinük.

Sajnos az amerikai Texas Dream Team még rosszabbul járt. A harmadik horvát faluban egyszerűen megállt alattuk a kifejezetten az útra vásárolt Jeepjük, és még mindig ott vesztegelnek. Legfrissebb információink szerint besült az autójuk motorja, jelenleg egy másik jármű bérlését szervezik, hogy legyen esélyük még Európában újra csatlakozni az indulókhoz.
A Quart Team egyébként magabiztosan vezeti a versenyt, reményeik szerint az idén ők nyerik meg az indiai Autoriksa Rallyra szóló nevezést – azon túl, hogy kiválóan érzik magukat. Persze ehhez még másoknak is lesz egy-két s zava, no meg versenypontja.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

The second Caucasian Challenge has started on a sunny the morning on August 28 from Memento Park, Budapest. Not all the teams were lucky (or prepared) enough to get to the start line, Thomas Danuch from Frankfurt, Germany couldn’t make it with his 30 year old orange Kübelwagen, but they drove all night to join the teams in Croatia.
Also teams G’Roby and Rabbits didn’t show up at the start for various reasons but are with us one ore two days later.

Lots of people from the first Caucasian Challenge joined the rally again, so the teams greeted each other in a small tavern near the Old Bridge in Mostar.
The adventure started before the start for some of the teams: team #88, the Wreck Brigade lost one of their members as the guy to hospital 2 days before the start for surgery. But he didn’t give it up, he’ll join his team in Tbilisi later on.

The ultra low budget team with a 23 year-old Moskvitch which they saved from a scrap yard runs with 2 people currently, but that’s the minimum crew as one of them needs to hold the gear shift while the other’s driving so as the car stay in gears.

The American Texas Dream Team was really unfortunate, short after they crossed the border of Hungary to Croatia they blew the engine – the water pump was gone but they didn’t realize that they drive without coolant so baked the engine. Now they are in a small village in Croatia and seriously consider renting another vehicle to be able to continue the race or switching the dead Jeep Cherokee to a local Zastava or Lada – which has much less comfort bit at last runs…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *