Caucasian Challenge

Tizenhetedik nap – Az utolsó nap… Jereván. / Day 17: the last day… Yerevan.

Felemelő mégis kicsit szomorú nap a mai – a futam utolsó napja. A táv nem túl hosszú és egyáltalán nem nehéz. Háromszázvalahány kilométer Kapantól Jerevánig. Végig aszfaltút. Szinte végig.

Útba esik ugyanis Örményország egyik legszebb, legvadabb helyére épített monostora, Tatev. Vétek lenne kihagyni, a versenykategóriában utazóknak pedig kötelező, hiszen még az utolsó napon is változhat a végeredmény, ha valaki megszerzi a több pontot érő, eldugott kincseket. A Tatev felé vezető út szörnyű minőségű, de mindenképpen megéri a kitérőt

Az első csapatok már délután 3 óra körül Jerevánba érnek és élvezik a medencét és a koktélokat a szálloda kertjében. A többiek 4 és 6 óra között érnek be.

Némi meghatottság mindenkin érződik. “Mégiscsak megcsináltuk.” 17 nap, terepjárók és szakadt Moszkvicsok, Ladák. 12 ország, 7800 kilométer. Erre inni kell. Megjelent a virtualtourist.com kék Moszkvicsa is, ők egy rövidebb úton jöttek Jerevánba.

A szálloda hallja hamarosan nyüzsgő piactérhez hasonlít, mindenki koccint, élményeket oszt meg, Józsi az RTL Klub Fókusz tudósítója filmez és interjúkat készít. A szálloda előtt tucatnyi újságíró, kamerák, fényképezőgépek, jegyzettömbök. Hiába, ez egy kis ország, ahol nem sok minden történik. Kérdések özöne, a szervezők egyik kamerától a másikig mennek. Miért ide? Miért pont Jereván? Miért most?

A sajtó kedvéért csinálunk egy mű-megérkezést is, mindenki kocsiba vágja magát és elhajtunk a főtérre dudaszó közepette, majd vissza egy másik térre, ahol mindannyian elférünk és ahol már várnak minket. Újabb kamerák és fényképezőgépek. Az egyik Toyota hátó ajtaján már sorakoznak a feles poharak, a versenyző mindenkivel koccintani akar.

Este hivatalos eredményhirdetés egy részünkre kibérelt klubban a belvárosban. Kialakult a végeredmény. Amikor a mezőny már kissé bemelegedett átadjuk a díjakat. Megdolgoztak érte, nem volt egyszerű. Lássuk hát:

III. helyezett:
18, Don’t Panic
Takács “Michael” Zoltán és Kovács Iván
Toyotra 4Runner

II. helyezett
30, DB Team
Nagy “Four Finger” Miklós, Császár Péter és Csáki Tibor
Suzuki SX4 (2WD

I. helyezett, a Kaukázus Rali bajnoka
24, Scuderia Coppa Amici
Mekler László és Mikó-Mekler Edit
Toyota Land Cruiser

Az eredményhirdetés után elszabadul a buli, a DJ keze alatt égnek a potméterek, a bárból kezdenek elfogyni az italok.
Megcsináltuk.
Vége.

(De csak átmenetileg…)

=============================================================

Day 17: the last day… Yerevan.

This is it – the final leg of the 2008 Caucasian Challenge. The day is to finish in the modern town of Yerevan, where all teams will be treated to a night at a fancy hotel. The last stretch is short – not much over 300 kilometers to drive – and it is easily accomplished by everyone, especially since the roads were asphalt most of the way.

Early on, a stop is necessary at the wonderful Tatev monastery. It’s necessary first because it’s absolutely beautiful, and second because a little ‘treasure hunting’ there will score teams some last-minute points, possibly giving them the edge they need to win the challenge.

It was just 3 pm when the first teams arrived in Yerevan. Immediate festivities included a dip in the pool and a few cocktails for everyone. By 6 the last team arrived, and the celebrations really started. After 17 days, 12 countries, 7800 kilometers, several breakdowns and lots of alcohol, everyone had finally made it!

The next few hours are a busy mash of TV cameras and journalists. The local media was very curious about why their small country was chosen as the end point of this wonderful event. Questions were asked, answers were provided, and lots of pictures were taken.

The teams even stated a fake arrival for the press, with everyone driving animatedly into the town’s Republic Square, with horns honking and mouths cheering.

The night ended with an official closing ceremony at a bar that the organizers rented downtown.

The final results were in, and it was time to hand out trophies. So, who won?

3rd place:
Team number18, ‘Don’t Panic’
Zoltán “Michael” Takács and Iván Kovács
Toyota 4Runner

2nd place:
Team number 30, ‘DB Team’
Miklós “Four Finger” Nagy, Péter Császár and Tibor Csáki
Suzuki SX4 (2WD)

The winner, the champions of the Caucasian Challenge 2008:
Team number 24, ‘Scuderia Coppa Amici’
László Mekler and Edit Miko-Mekler
Toyota Land Cruiser

Congratulations, everyone!!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *